Imádok mindent, ami sütőtökkel kezdődik... Tudom mindenre ezt mondom, imádom, de ha egyszer tényleg így van, mit lehet tenni..
Ha pedig ősz, tél, hideg, akkor sütőtök. Ilyenkor hetente többször veszem elő a sütőtököt és készítek valami finomságot. Bár egyszerűen sütőben megsütve is isteni finom, ennél azért most picit tovább megyek.
A sütőtök édeskés íze miatt kiválóan alkalmas édességekhez is. Nem vagyok egy nagy muffin őrült, de a sütőtökös kis süteményeket nagyon szeretem. Ennél a receptnél azonban próbáltam odafigyelni, hogy ne egy tömény cukorbomba legyen, hanem egy egészségesebb verzió. Az amerikai változat ugyanis, nagyon sok cukrot tartalmaz, én ezt most mézre cseréltem, és negyed mennyiségre csökkentettem. A méz helyett persze használhatunk édesítőszert is, úgy alakbarátabb a történet, de nálam most a méz és sütőtök harmóniája győzedelmeskedett a kilókkal való harc felett.
A lisztnél pedig fele-fele arányban használtam zabpehelylisztet és sima fehér lisztet.
A muffinok önmagukban is megállják a helyüket, ha azonban vendégségbe visszük, vagy csak egy kis pluszt szeretnénk, mindenképpen csináljuk meg hozzá a mascarpone krémet is. És ha még nem kerültetek volna teljesen őszi hangulatba, csináljatok mellé egy Pumpkin Spice Latte Macchiato-t (sütőtökös tejes kávé). :)
Hozzávalók:
- kb. 2-2,5 dl sütőtökpüré (fél sütőtökből sütve)
- 15 dkg liszt
- 1 tojás
- 6 dkg vaj
- 1 pohár tejföl (150-170 g)
- méz
- fél csomag sütőpor
- vanília aroma
- 1-2 tk. őrült fahéj
- 1/4tk őrült gyömbér
- narancs
- só
A mascarpone krémhez:
- 250 g mascarpone
- fél narancs leve, és reszelt héja
- vanília aroma
- egy kiskanál méz
Először is a sütőtököt megtisztítjuk, feldaraboljuk és puhára sütjük. (kb fél óra) Ezt botmixerrel pürésítjük, ez lesz a sütőtökpürénk.
A vajat megolvasztjuk, majd a pürével simára keverjük.
Az eredeti recept cukrozott sűrített tejet ír, én ettől igyekeztem távol tartani magamat, ezt tejföllel helyettesítettem. Mégpedig úgy, hogy egy pici vanília aromával és egy kiskanál mézzel kikevertem. Majd ezt is a vajas-tökös péphez adtam.
A krémbe mehetnek közben a fűszerek. A fahéj, a gyömbér, a narancs reszelt héja (fél narancs bőven elég), pár csepp a narancs levéből, illetve még vanília és méz, ha szükséges. Én még egy kanál mézet tettem bele, de aki édesebben szereti adhat hozzá többet is.
A lisztet, sütőport és a csipet sót összekeverjük, majd több részletben összedolgozzuk a masszával.
Előkészítjük a muffin sütőformát, kibéleljük muffinos papírkával, és kiadagoljuk a tésztát. Ez a mennyiség 12 muffinhoz elég. Kb. 1,5-2 kanálnyi mennyiség jut minden formába.
A sütőt 200 fokra melegítsük elő, és 25 perc alatt süssük szép barnára a muffinokat.
A krém elkészítése nem igényel túl sok időt egyszerűen csak keverjük krémesre a mascarpone-t a narancs levével, és reszelt héjával, egy pár csepp vanília aromával és akinek hiányzik az édes íz, az kevés mézzel dúsítsa. Majd a krémet tegyük hűtőbe, és ha a muffinok kellőképp kihűltek, habzsákba töltve nyomjuk a tetejükre.
Azt kell mondjam elég kapós volt, tegnap este sütöttem,már nincs belőle, úgyhogy izzíthatom a sütőt újabb adagokkal! :)
PND