Brokkolis-Karfiolos Sajtkrémleves
2016. január 16. írta: pndkitchenstories

Brokkolis-Karfiolos Sajtkrémleves

Hosszú még a tél, úgyhogy továbbra sem árt felmelegíteni testünket/lelkünket egy jó kis levessel. Személy szerint a natúr brokkolikrémlevest már kezdem unni, így jött az ötlet, hogy fel kellene egy kicsit turbózni.

A brokkoli-karfiol-cheddar hármasa viszont már cseppet sem unalmas, sőt! A sajt nagyon jól harmonizál a zöldségekkel, és fel is dobja azt 

Az elkészítése sem egy nagy ördöngösség,mint ahogy a krémlevesek általában.

A hozzávalók körülbelül 3-4 főre elegendők.

fullsizerender_31.jpg

Hozzávalók:

  • egy fél brokkoli
  • egy fél karfiol
  • vöröshagyma
  • zöldség alaplé
  • 2 dl sűrű tejszín (magas zsírtartalmú, 20-30%)
  • 10dkg cheddar sajt
  • bors
  • szerecsendió
  • vaj
  • olívaolaj

 

A hagymát apróra vágjuk és egy kevés vaj+olívaolaj keverékén megpároljuk, majd a rózsákra szedett karfiolt és brokkolit is rádobjuk. Felöntjük annyi alaplével, ami ellepi és hagyjuk, hogy a zöldségek megpuhuljanak. 

Közben egy másik edénybe beleöntjük a tejszínt, és hozzáreszelünk kb 5-6 dkg cheddar sajtot. Folyamatosan kevergetve hagyjuk, hogy a sajt szépen felolvadjon, és végül egy krémes sűrű sajtszószt fogunk kapni. Közben sózzuk, borsozzuk, és egy pici szerecsendiót is adunk hozzá.

A zöldségek közül pár brokkoli és karfiolrózsát félreteszünk (ez a lépés elhagyható) majd pedig botmixerrel leturmixoljuk a levest, aztán a sajtszószt is hozzáadjuk, jól elkeverjük, hogy szépen besűrűsödjön a levesünk. Ha szükség van még fűszerezésre, akkor azt ezen a ponton tegyük még meg.

Ha tettünk félre a zöldségekből, azokat érdemes picit lepirítani, és úgy a levesbe tenni, ha szeretnék, hogy valami "rágható" is legyen benne. Javaslom, ha ezt meglépjük, akkor eleve több brokkolival és karfiollal kalkuláljunk.Tehát akár egy-egy egész fej is mehet bele.

Én reszelt cheddar-ral tálaltam. 

PND

fullsizerender_30.jpg

fullsizerender_32.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pndkitchenstories.blog.hu/api/trackback/id/tr688271414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása