A tegnapi nappal kicsit úgy érzem megérkezett az ősz. Azért persze várom nagyon az indiánnyarat, de a konyha tekintetében azt kell mondjam, jól esik már a váltás. Ez a csoda mártogatós is olyan meleg hangulatot árasztott, hogy hozzám még a vihar gondolata sem jutott el. Csak a képernyőkön informálódtam róla, én teljes békességben és nyugalomban falatoztam a hosszú munkanap után.
Tökéletes expressz vacsora, nem mondom, hogy ettől fogunk lefogyni, de ha mérsékeljük a szénhidrát fogyasztást - mint ahogy azt én is tettem, egy alternatív lisztből készült szénhidrát-csökkentett kenyérrel -, akkor abszolút beillik a light-os vacsorák közé.
Annyira gyors, hogy a hazafelé úton összeraktam fejben a hozzávalókat, gyorsan beszereztem őket és 5 perc alatt össze is dobtam.
Egy falatka ősz. Én legalábbis ezt éreztem.
Hozzávalók:
- 10 dkg márványsajt
- 1 érettebb körte
- görög joghurt
- só
- bors
- dió
Az elkészítési részt nem kell túlragozni, a körtét meghámozzuk, felvágjuk és a sajttal és néhány kanál görög joghurttal pürésítjük. Azt, hogy mennyire legyen folyós a joghurttal tudjuk szabályozni, ha sűrű krémet szeretnénk, akkor tényleg csak 1 kanállal tegyünk hozzá, vagy akár egy semleges ízű krémsajttal is helyettesíthetjük, akkor is sűrűbb állagot kapunk. Sózzuk, borsozzuk (jó sok bors!!) és durvára tört diót keverünk hozzá. Ennyi az egész.
PND